Szeretettel köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!
Túránk névadója Szent László király 1040 körül született Lengyelországban. 1077-ben került trónra. Uralkodása alatt (1077-1095) a trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett. Törvényei a magyar jog legszigorúbb törvényei voltak. A rendkívül szigorú törvények ellenére emlékét legendák tucatjai őrzik (Gesta Ladislai Regis) Ő a magyar lovagkirály, az atleta patriae, a gyengék védelmezője.
A legenda szerint 1090 körül ezen a tájon harcolt a pogány kunokkal. A csata hevében egyszer csak azt vette észre, hogy elszakadt katonáitól és ellenség veszi körül. A menekülés útja csak egy mély vízmosás felé állt nyitva. Azt átugorva megszabadult üldözőitől, lova patájának nyomán pedig forrás fakadt. A forrás mára elapadt, de a pata formájú mélyedés látható.
A túra távjai 34,3 km, amit 10óra alatt, és 15, 3 km, amelyet 6 óra alatt kell teljesíteni.
Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az igazolólapon megadott időpontban zárnak. Az útvonal egyes szakaszain szalagok segítik a tájékozódást.
Amennyiben a túrát idő előtt befejeznéd, kérünk jelezd a rendezőknek. A túrán hívható telefonszám: 30/6868995.
A természet értékeire vigyázz, ne szemetelj!
A túrán mindenki saját felelősségére indul, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető!
Jó utat, kellemes időt és sikeres teljesítést kívánunk!
Átkelünk a vasúti pályán, és a főutcán megyünk 300 métert. A kanyarnál egyenesen folytatjuk utunkat, átkelünk a Zagyva hídján, a 21. sz. főúton balra fordulunk, majd a sámsonházai elágazónál (500m) jobbra megyünk. A parkolóban található az 1. ep.: Sztúpa.
A szalagozást követve a major mellett vezető földúton indulunk tovább. A dombtető előtt az út balra kanyarodik. Villanyvezeték alatt elhaladva hamarosan egy elágazáshoz érünk (vadászles), itt egyenesen haladjunk tovább. Elérünk egy fenyvesig (3,7 km), jobbra fordulunk és haladjunk a fenyves szélén. Hamarosan (1 km) újabb vadászles mellett haladunk el. Figyeljünk! 100 méter után a kereszteződésben jobbra, újabb 100 méter után balra fordulunk, a fákra rézsútosan egymás alá festett fehér sávok jelzik a helyes irányt. 200 méter múlva egy lejtő aljában találjuk a K - jelzést. Innen a K □ jelzésen megyünk Szentkútig. Az aszfaltozott úton balra fordulunk, a kapun bemegyünk a templomig. A templom mellett elhaladunk az Almásy család sírboltja előtt, és felkapaszkodunk a 2. ep. - hoz: Szentkút, Remete - barlang.
A rövid emelkedőből kiérve balra megyünk. Pár perc gyaloglás után a keresztnél az út jobbra kanyarodik. A szalagozást követve leereszkedünk a Szent László hasadásba. A hasadásban balra menjünk. Az elapadt forrásnál a köveken felfedezhetők a pata formájú mélyedések. A hasadásból kiérve a Z - jelzésen jobbra kell mennünk.
A Z - jelzés kiér egy széles útra, azon haladunk tovább, majd az út végén elhagyjuk az eddig követett Z - jelzést, és balra, felfelé megyünk egy széles nyiladékon. A gázművek gerincvezetékét jelző bójákat követjük. A 40-es számú bójánál érjük el a K - jelzést, ezen jobbra megyünk és a Szálláska - völgyön folytatjuk utunkat a 3. ep.-ig: Sámsonháza, kocsma.
Innen 15 km hosszan a K - jelzésen vezet utunk. A falu határában érintünk egy védett geológiai értéket, a már nem működő kőbányát, érdemes rövid időre megállnunk. Az országútról egy elhagyott háznál balra fordulunk. Emelkedő földúton, a cserjés szélén haladunk. A dombtetőn a jobboldali utat válasszuk. A faluban a templomnál térjünk le jobbra a K - jelzésről, 100 méterre a 4. ep. Nagybárkány, iskola vár.
Ez egyben a Szent László 15 teljesítménytúra célja. Gratulálunk a teljesítéshez!
Utunk folytatásához visszamegyünk a templomig, ahonnan továbbra is a K - jelzésen haladunk. A templom után emelkedő földúton megyünk, a domb tetején találjuk a jelzést. Kiérünk egy cserjés területre, ahol balra nézve látjuk meg a jelzést. A Sátoros nyergébe érve a második kereszteződésben balra megyünk tovább. Leérve a tisztásra, annak jobb oldalán haladunk. Figyeljünk, mert a K - jelzés rövidesen jobbra tér felfelé az erdőbe. Innen viszonylag jól jelzett úton megyünk az 5. ep.-ig: Tepke kilátó.
1,5 km megtétele után a K - jelzésről balra, a K + jelzésre térünk át. Kiérve az erdőből elhagyva a jelzést, egyenesen haladunk a szalagokkal jelzett úton. Elérve a 21. sz. főutat, újra a K + jelzést kövessük. Sorompó után a K+ jobbra tér, de mi egyenesen menjünk tovább az úton. A cukrászda után balra fordulunk, és az utca jobb oldalán 200 méterre találjuk a célt: Tittel Pál Kollégium.
Gratulálunk!
|
Útvonal |
Táv (km) |
Össz.táv (km) |
Szint (m) |
Össz. szint (m) |
Jelzés |
|
Sztúpa 1. ep. |
1,1 |
1.1 |
10 |
10 |
szalag |
○ |
Szentkút |
5,5 |
6,6 |
210 |
220 |
szalag, K - |
▲ |
Remete-barlang 2.ep |
0,5 |
7,1 |
80 |
300 |
szalag |
|
gázbóják |
1,6 |
8,7 |
20 |
320 |
szalag, Z - |
|
K - (40. bója) |
1,6 |
10,3 |
80 |
400 |
bóják, szalag |
○ |
Sámsonháza 3. ep. |
2,5 |
12,8 |
- |
400 |
K - |
○▲ |
Nagybárkány 4. ep. Szt. L.15 cél |
2,5 |
15,3 |
80 |
480 |
K - |
|
Garábi-nyereg |
8,1 |
23,4 |
550 |
1030 |
K - |
▲ |
Tepke 5. ep. |
3,2 |
26,6 |
150 |
1180 |
K - |
|
K + (Barát-hát) |
1,5 |
28,1 |
10 |
1190 |
K - |
▲○ |
Pásztó, cél |
6,2 |
34,3 |
20 |
1210 |
K + , szalag |
Jelmagyarázat: ▲: frissítő pont
○: vízvételi lehetőség
Autóbuszok indulása: Nagybárkány ,kisbárkányi elágazás - Tar, vasútállomás -
Pásztó 12.26, 14.28, 15.28
ll
Útvonal vázlat